Ugrás a tartalomra

Sajtópalota, Szabad Nép Székház

leguan küldte be February 23, 2013 időpontban
Hely/kategóriák

A József körút elején korábban álló öt ház helyén az 1890-es években három szecessziós bérpalota épült:  a 3. alatti ház 1893-ban, az 5. már 1890 körül, a 7. 1896 körül.  Az 5. szám alatti ház (pontosabban előbb annak a Rökk Szilárd utca 4. felé néző traktusa) Rákosi  Jenő Budapesti Hírlap című napilapjának, majd Hírlapvállalatának székházaként  létesült,  szerkesztőség, kiadói hivatal, nyomda befogadásával.  Az 1930-as években más lapok kiadói és szerkesztőségei is ide költöztek, például a Függetlenség új József körúti portált is kapott Kende Ferenc tervezésével. Ezekben az években már a Fórum sajtóvállalat tulajdonában állt az épület, és az első évtizedekben a felhasználás kiterjedt  a Czigler Győző által tervezett 3. szám alatti épületre is.

Az 1949-ben államosított épületeket egyesítették az addig bérházként létező 7. alatti házzal , és  az 1950-ig  tartó építkezés során a 3. és 5. alatti  házaknak mind a József körúti, mind a Blaha Lujza téri homlokzatait egységesítették.  Így jött létre – nagy felajánlások és műsoros ünnepségek  körítésében – a Szabad Nép székház. Tervezője ( Major Máté és Fischer József szakmai koncepciója nyomán) Lux László volt, aki (a Bauhaus és Le Corbusier stílusjegyeket hazai viszonyokra adaptálva) egy akkor modern épületet  hozott létre. Ezt az sem írja felül, hogy viszont a József körúti  homlokzatra egy  három emeletnyi magasságú, szocreál dombormű került  (Beck András, Mikus Sándor és Kerényi Jenő műve), Felszabadítás és újjáépítés címmel. A létrejött Sajtószékház (Hírlapkiadó Vállalat) a Szabad Nép, 1956 után a Népszabadság mellett több más lapnak is otthont adott (Szabad Föld, Nők Lapja, Esti Hírlap, Magyar Ifjúság, Ludas Matyi).

A kilencvenes évek elején a Hírlapkiadó Vállalat még próbálta életben tartani a házat, de a szerkesztőségek folyamatosan kiköltöztek, csak neonfelirataikat hagyva a homlokzatokon. A Hírlapkiadó szorgos, de a műalkotásokban járatlan igazgatója leverette a szocreál domborművet. A kiürült házra végül 2001-ben készült bontási terv. Az új tulajdonost azonban  kötelezték a József körút 7. számú, eredeti homlokzatában eddig is változatlan ház homlokzatának megtartására. Ezért a mostanában egyre divatosabbá váló, de vitatott ún. „fászád”-megoldást alkalmazták, a puszta homlokzat mögött lebontva, és egészen más szerkezettel  újraépítve a házat (francia façade = homlokzat). A Sajtópalotából 2010-2011-re Europeum bevásárlóközpont, a megtartott homlokzat mögé Marriott Courtyard szálloda létesült.

Cím

József krt. 5
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok