- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Még mai állapotában is tekintélyt parancsolóan uralja a Fő tér északnyugati szögletét az egykori Szombathelyi Takarékpénztár Rt. székháza. Az egész téren kiemelkedőnek számító tömegű és méretű ház tervezésére annak idején versenypályázatot írtak ki. Az ítészek a 28 beérkezett pályaműből végül a Mocsányi Károly budapesti és Stadler Dezső győri építészek alkotta páros szecessziós stílusú elgondolását választották ki. (Említésre méltó, hogy az olimpiai bajnok úszóként is ismert Hajós Alfréd és Villányi János építész duója a második helyen végzett). Az építkezés 1912-re fejeződött be, az 1867-ben alapított pénztár banki működése az utolsó békeévben kezdődött el benne.
Az épület a második világégés után végleg elveszítette egykori alapfunkcióját. Emeletein lakásokat alakítottak ki. Hatalmas belmagasságú földszintjén pedig az idők folyamán különféle kereskedelmi egységek működtek. A Rákosi-korszakban itt kapott helyet a (Gertler Viktor filmjében is megénekelt) Állami Áruház, amely később vette fel azt a Centrum elnevezést, amin az egész épületet a mai napig a legtöbb szombathelyi emlegeti.
Forrás: Nyugat.hu
Fő tér 14-15
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…